-Miket el nem várnak mostanában a fiatalságtól?! - motyogta Anya, miközben az újságot bújta.
-Ugyan már, szerintem a mi kis Sy-unk kibírja - puszilta meg a fejemet a bátyám.
-Szerintem ha ez a megkötés az átlag emberekre vonatkozna, talán nem bírnák, de mi egész biztosan teljesíteni tudjuk - mormoltam hivatalosan.
-Bizonyára. Nem is vártam tőled más választ – mondta.
Már megszoktam, hogy ezt kívánják meg tőlem. Az anyám, aki a gazdag férjhez kötött aggódó szülőt játssza, a bátyám, aki még a boldog, harmonikus családban nőtt fel, és most az Oxfordon tanul, az apám, amióta megszülettem a munkába temetkezik, ezért nem sokat látom, ahogy a családból senki más sem. Tulajdonképpen csak karácsonykor, és nyáron egy hétre jön haza. Nem bánom. Elég kellemetlen ember, és még Anya is bevallotta, hogy a pénzéért ment hozzá. Nem nagy dolog. Nálunk az ”arisztokrata” családokban nem.
Soha, egy percre sem bántam, hogy az vagyok, aki. Mindig azzal nyugtatom magam, direkt van ez így.
Felálltam az asztaltól, és bementem a fürdőszobámba. A fehér csempével borított szoba, olyan steril és idegen volt, mint a ház többi része. Teljesen tiszta, és semmilyen emlék, hűtőmágnes, családi kép nem volt sehol. Már megszoktam. Belenéztem a tükörbe, ahonnan a képzeletemben létező tűzvörös hajú lány rám kacsintott. Persze én a suli egyenruhájában nem nyújtottam olyan eleven látványt, mint ő.
-Huh... - sóhajtottam, majd kisétáltam az előszobába, ahol Anya már öltözködött.
-El kell intéznem valamit az öcsédnek, úgyhogy elmegyek. Kérd meg a sofőrt, hogy vigyen el, és este találkozunk. Szia kincsem! - köszönt el, és egy csókot dobott felém.
-Szia.
Kisétált a drága Prada kabátjában, és beült a BMW-be. A hosszú, szőke haja majdnem a derekáig ért, ezért mindig betűrte. Olyankor rá sem lehetett ismerni.
Jó anya. Nem is találnék nála jobbat. Mind a négy gyerekét ugyanannyira szereti,és mi is őt.
A bátyám, Arthur most éppen itthon van, mert év elején elvileg nem kell tanulnia, bár ezt csak azért mondogatja, hogy velünk lehessen. Hazug.
-Te itthon fogsz tunyulni egész nap? - szólok rá, hangosan.
-Hé! - hortyogott vissza – Valakinek az ikrekre is vigyáznia kell nem?
-Ajj... Na én lassan megyek.
-Menj csak, nem fogsz hiányozni. - harsogta bohókásan, pedig mind ketten tudjuk, hogy imádja az ő pici húgát, minden esetre rácsikorgattam a fogam, amin nagyot nevet.
-Szia bátyó!
Kiléptem az ajtón, ahol Mr. McEby, a sofőr várt. Egyedül ő tud az én titkos szenvedélyemről.
-Jó reggelt Kisasszony! Ma sem kívánja igénybe venni a szolgáltatásaimat?- kérdezte nyájasan.
-Tudod Fred, amikor ilyeneket mondasz, az átlag emberek azt hinnék, nem a sofőröm vagy. - Motyogtam, miközben ő nevetett egyet az ősz bajusza alatt.
-Na, de Kisasszony?!
-Nem, ma is metróval megyek.
-Rendben. Ez esetben visszaviszem az autót. Jó utat, Kisasszony.
Elindultam az állomás felé, és lassan lesétáltam a vagonokhoz. Amikor itt vagyok, kivételesnek hatok. Otthon, és az iskolában átlagosnak érzem magam, de jelenleg ebben a vagonban, én vagyok a legkonzervatívabb, legműveltebb. Élvezem.
Hamarosan megérkeztem az én leszállómhoz, ahol kipréseltem magam a tömegből. Ráálltam a mozgólépcsőre, ami egyenesen a Rutherford Gimnázium előterébe vezetett. Magamhoz szorítom a könyveimet, és besétálok a suliba.
Felbaktattam a 3. emeletre, és ismét átlagosnak éreztem magam. Mindig ez van, ha besétálok ebbe az épületbe. Bár, maga az iskola csodálatos, végig virágminta dombornyomatokkal van díszítve a fal, és barnás fa berakással.
Mellesleg hatalmas az egész. Három fő épületből áll, az első a 9. évfolyamnak, a második a 10. és a 11. évfolyamnak, a harmadik pedig a tanároknak és a végzősöknek van fenntartva. Ezek mellett van uszoda, tornaterem focipálya, könyvtár, és egy nagy aréna a kosarasoknak és a pom-pom lányoknak. És a nyáron megépítették a Klub épületet, ahol a klubtermek vannak. A leírás szerint, egy klubban nincs évfolyam szabályozás, vagyis végzősök és elsősök is lehetnek.
Az új épület külön számozást kapott, és 110 új termet, de abból egy rakás összenyitható a nagyobb kluboknak.
Még fogalmam sincs, hogy melyik klubba jelentkezzek, ezért halogatom, amíg csak lehet. A probléma csak az, hogy ma reggelig kell leadni a jelentkezési lapot.
Megmászok még egy emeletet és beállok a sorba a diákirodába. Csak ketten állnak előttem, ezért hamar sorra is kerülök.
-Jóreggelt! Kérem a lapot! - szólít fel a hölgy, aki még nem látta, hogy a lapomon semmi sincs bejelölve.
-Kaphatnék egy tollat?
-Persze.
Gyorsan átfutom a sok lehetőséget. Búvárklub, rajzklub, matekklub, biológiaklub, kötőklub, teaklub, informatika, klub, pom-pomklub, kosárklub, fociklub, filmklub... és még egy rakás. Igazából szívesen mennék a rajzosokhoz, de úgy hallottam, hogy ott sokan vannak. Ááááááá... Mi legyen?
-Nem lehet megúszni valahogy a klubokat?
-Sajnálom, de ez az előírás. Adja csak ide, had nézzem.- nyújtja a kezét és én oda adom a lapot. Megvakarja a fejét miközben átfutja a a lehetőségeket, majd felkiált:
-Megvan! Már láttam én ezt régebben is. Furcsállottam, hogy mi az, ezért megkérdeztem. A 101-es teremben van a selejt klub, teljesen névtelen. Nem tudja senki, hogy mi van ott, valószínűleg azok vannak ott, akik nem találtak maguknak semmit. Jelöld be azt kedvesem, úgy is csak 5-en mentek eddig oda, és 6 fő a minimum.
-Rendben – bólogatok, és beikszelem a papíron a 101-es termi klubot.
Mrs. Constans rám mosolyog, és elköszönünk. Nincs más hátra, mint megkeresni a 101-es termet. Minden esetre, ha rossz lesz, még mindig át jelentkezhetek félévkor máshová.
Átsétálok, majd megkerülöm az udvart, és belépek az új épületbe, Olyan idegen, de mégis otthonos.
Nagy a hangzavar, és a zsivaj betölti az egész teret. Sok diák csak sétálgat ide-oda, amíg én próbálom felderíteni a számozást.
-Hé!- mondja valaki a tömegből. Ana sétál felém.
-Szia Sy!
-Helló!
-Látom végre leadtad a lapod, én már az évnyitón leadtam,
-Tudom, de nem kerültem be hozzátok.
-Mi?
-Már megvoltatok 25-en. - motyogtam, mintha szégyellnék valamit.
-Ó... Nagyon sajnálom, Akkor hova mész?
-Semmi baj, a 101-es termi klubba,
-Az meg mi a frász, és miért ilyen béna a neve?
-Nem tudom... Apropó, nem tudod merre van az a a terem:
-Menj fel a 4. emeletre és meglátod. Azon az emeleten nem is tudtam, hogy vannak klubok...
-Oké. Köszi.
-Nincs mit, sok sikert!
Anastazia Wolf, ő a legjobb barátom. Azt hiszem... Gyönyörű fekete haja van, és nagyon okos a dumája, még ha ő maga nem is. Kettőnk közül én vagyok a szebb, de ő bevállalósabb, ezért nem igazán érdeklek senkit. Ez sosem zavart. Lehet, hogy valami baj van velem, de nembánom.
Felsétáltam a 4.-re és minden kiürült. Már csak az elnyomott, halk hangokat hallottam. Ez a legfelső emelet. Lehet, hogy az antiszocok klubjába jöttem? Vagy a kövérekébe? A fene, lehet hogy inkább valami hétköznapi klubba kellett volna mennem, mint a pom-pom-klub. Bár én nem vagyok annyira csinos hiányos ruhákban.
El vigyorodtam, ahogy elképzeltem magam. Ahogy közelebb léptem a 101-es terem barna ajtajához, halk sugdolózást hallottam. Legugoltam, és a fülemet az ajtóhoz tapasztottam. Még nincs késő elfutni...
-Ajjj... Remélem jön még valaki, mindjárt becsöngetnek. - harsogta egy gyenge hang.
-Nyugi! Mrs. Constans üzente, hogy jön még egy lány. - felelt egy fiú.
-Ajánlom is neki, különben mehetek a foci klubba, de akkor szinte biztosra vehetem a következő intőt. - mormolta egy eleven lány. Ilyen egyedi hangot még soha sem hallottam, és intőt kap? Egy lány?
-Kellett neked jól játszani, tudod hogy ha még egyszer fiúnak öltözöl, akár meg is buktathatnak.
-Ugyan már... Szín ötös vagyok. Engem még a sármos igazgató úr maga sem rúghat ki.
-Ez igaz.
Közelebb csoszogtam, hogy jobban halljam, de egy kicsit túl hangosan. Meghallottak?
Nem hallottam mit mondanak, de két lábdobogást hallottam, majd az ajtó befelé kinyílt, és én szabályosan beborultam a 101-es terembe.
-Üdvözöllek a névtelen klubban!- harsogta a hiperaktív lány, akinek épp farkasszemet néztem a cipőjével. Egy egyedi tervezésű, mályva, vastagtalpú, bőr cipő volt. Még sohasem láttam ilyet. Majd felnéztem, és valami egészen hihetetlen dolog fogadott.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése