-Miket
el nem várnak mostanában a fiatalságtól?! - motyogta Anya,
miközben az újságot bújta.
-Ugyan
már, szerintem a mi kis Sy-unk kibírja - puszilta meg a fejemet a
bátyám.
-Szerintem
ha ez a megkötés az átlag emberekre vonatkozna, talán nem bírnák,
de mi egész biztosan teljesíteni tudjuk - mormoltam hivatalosan.
-Bizonyára.
Nem is vártam tőled más választ – mondta.
Már
megszoktam, hogy ezt kívánják meg tőlem. Az anyám, aki a
gazdag férjhez kötött aggódó szülőt játssza, a bátyám, aki
még a boldog, harmonikus családban nőtt fel, és most az Oxfordon
tanul, az apám, amióta megszülettem a munkába temetkezik, ezért
nem sokat látom, ahogy a családból senki más sem. Tulajdonképpen
csak karácsonykor, és nyáron egy hétre jön haza. Nem bánom.
Elég kellemetlen ember, és még Anya is bevallotta, hogy a pénzéért
ment hozzá. Nem nagy dolog. Nálunk az ”arisztokrata”
családokban nem.
Soha,
egy percre sem bántam, hogy az vagyok, aki. Mindig azzal nyugtatom
magam, direkt van ez így.
Felálltam
az asztaltól, és bementem a fürdőszobámba. A fehér csempével
borított szoba, olyan steril és idegen volt, mint a ház többi
része. Teljesen tiszta, és semmilyen emlék, hűtőmágnes, családi
kép nem volt sehol. Már megszoktam.
Belenéztem a tükörbe, ahonnan a képzeletemben létező tűzvörös
hajú lány rám kacsintott. Persze én a suli egyenruhájában nem
nyújtottam olyan eleven látványt, mint ő.
-Huh...
- sóhajtottam, majd kisétáltam az előszobába, ahol Anya már
öltözködött.
-El
kell intéznem valamit az öcsédnek, úgyhogy elmegyek. Kérd meg a
sofőrt, hogy vigyen el, és este találkozunk. Szia kincsem! -
köszönt el, és egy csókot dobott felém.
-Szia.
Kisétált
a drága Prada kabátjában, és beült a BMW-be. A hosszú, szőke
haja majdnem a derekáig ért, ezért mindig betűrte. Olyankor rá
sem lehetett ismerni.
Jó
anya. Nem is találnék nála jobbat. Mind a négy gyerekét
ugyanannyira szereti,és mi is őt.
A
bátyám, Arthur most éppen itthon van, mert év elején elvileg nem
kell tanulnia, bár ezt csak azért mondogatja, hogy velünk
lehessen. Hazug.
-Te
itthon fogsz tunyulni egész nap? - szólok rá, hangosan.
-Hé!
- hortyogott vissza – Valakinek az ikrekre is vigyáznia kell nem?
-Ajj...
Na én lassan megyek.
-Menj
csak, nem fogsz hiányozni. - harsogta bohókásan, pedig mind ketten
tudjuk, hogy imádja az ő pici húgát, minden esetre rácsikorgattam
a fogam, amin nagyot nevet.
-Szia
bátyó!
Kiléptem
az ajtón, ahol Mr. McEby, a sofőr várt. Egyedül ő tud az én
titkos szenvedélyemről.
-Jó
reggelt Kisasszony! Ma sem kívánja igénybe venni a
szolgáltatásaimat?- kérdezte nyájasan.
-Tudod
Fred, amikor ilyeneket mondasz, az átlag emberek azt hinnék, nem a
sofőröm vagy. - Motyogtam, miközben ő nevetett egyet az ősz
bajusza alatt.
-Na,
de Kisasszony?!
-Nem,
ma is metróval megyek.
-Rendben.
Ez esetben visszaviszem az autót. Jó utat, Kisasszony.
Elindultam
az állomás felé, és lassan lesétáltam a vagonokhoz. Amikor
itt vagyok, kivételesnek hatok. Otthon, és az iskolában átlagosnak
érzem magam, de jelenleg ebben a vagonban, én vagyok a
legkonzervatívabb, legműveltebb. Élvezem.
Hamarosan
megérkeztem az én leszállómhoz, ahol kipréseltem magam a
tömegből. Ráálltam a mozgólépcsőre, ami egyenesen a Rutherford
Gimnázium előterébe vezetett. Magamhoz szorítom a könyveimet, és
besétálok a suliba.
Felbaktattam
a 3. emeletre, és ismét átlagosnak éreztem magam. Mindig
ez van, ha besétálok ebbe az épületbe. Bár, maga az iskola
csodálatos, végig virágminta dombornyomatokkal van díszítve a
fal, és barnás fa berakással.
Mellesleg
hatalmas az egész. Három fő épületből áll, az első a 9.
évfolyamnak, a második a 10. és a 11. évfolyamnak, a harmadik
pedig a tanároknak és a végzősöknek van fenntartva. Ezek mellett
van uszoda, tornaterem focipálya, könyvtár, és egy nagy aréna a
kosarasoknak és a pom-pom lányoknak. És a nyáron megépítették
a Klub épületet, ahol a klubtermek vannak. A leírás szerint, egy
klubban nincs évfolyam szabályozás, vagyis végzősök és elsősök
is lehetnek.
Az
új épület külön számozást kapott, és 110 új termet, de abból
egy rakás összenyitható a nagyobb kluboknak.
Még
fogalmam sincs, hogy melyik klubba jelentkezzek, ezért halogatom,
amíg csak lehet. A probléma csak az, hogy ma reggelig kell leadni a
jelentkezési lapot.
Megmászok
még egy emeletet és beállok a sorba a diákirodába. Csak ketten
állnak előttem, ezért hamar sorra is kerülök.
-Jóreggelt!
Kérem a lapot! - szólít fel a hölgy, aki még nem látta, hogy a
lapomon semmi sincs bejelölve.
-Kaphatnék
egy tollat?
-Persze.
Gyorsan
átfutom a sok lehetőséget. Búvárklub, rajzklub, matekklub,
biológiaklub, kötőklub, teaklub, informatika, klub, pom-pomklub,
kosárklub, fociklub, filmklub... és még egy rakás. Igazából
szívesen mennék a rajzosokhoz, de úgy hallottam, hogy ott sokan
vannak. Ááááááá... Mi legyen?
-Nem
lehet megúszni valahogy a klubokat?
-Sajnálom,
de ez az előírás. Adja csak ide, had nézzem.- nyújtja a kezét
és én oda adom a lapot. Megvakarja a fejét miközben átfutja a a
lehetőségeket, majd felkiált:
-Megvan!
Már láttam én ezt régebben is. Furcsállottam, hogy mi az, ezért
megkérdeztem. A 101-es teremben van a selejt klub, teljesen
névtelen. Nem tudja senki, hogy mi van ott, valószínűleg azok
vannak ott, akik nem találtak maguknak semmit. Jelöld be azt
kedvesem, úgy is csak 5-en mentek eddig oda, és 6 fő a minimum.
-Rendben
– bólogatok, és beikszelem a papíron a 101-es termi klubot.
Mrs.
Constans rám mosolyog, és elköszönünk. Nincs más hátra, mint
megkeresni a 101-es termet. Minden esetre, ha rossz lesz, még mindig
át jelentkezhetek félévkor máshová.
Átsétálok,
majd megkerülöm az udvart, és belépek az új épületbe, Olyan
idegen, de mégis otthonos.
Nagy
a hangzavar, és a zsivaj betölti az egész teret. Sok diák csak
sétálgat ide-oda, amíg én próbálom felderíteni a számozást.
-Hé!-
mondja valaki a tömegből. Ana sétál felém.
-Szia
Sy!
-Helló!
-Látom
végre leadtad a lapod, én már az évnyitón leadtam,
-Tudom,
de nem kerültem be hozzátok.
-Mi?
-Már
megvoltatok 25-en. - motyogtam, mintha szégyellnék valamit.
-Ó...
Nagyon sajnálom, Akkor hova mész?
-Semmi
baj, a 101-es termi klubba,
-Az
meg mi a frász, és miért ilyen béna a neve?
-Nem
tudom... Apropó, nem tudod merre van az a a terem:
-Menj
fel a 4. emeletre és meglátod. Azon az emeleten nem is tudtam, hogy
vannak klubok...
-Oké.
Köszi.
-Nincs
mit, sok sikert!
Anastazia
Wolf, ő a legjobb barátom. Azt hiszem...
Gyönyörű fekete haja van, és nagyon okos a dumája, még ha ő
maga nem is. Kettőnk közül én vagyok a szebb, de ő
bevállalósabb, ezért nem igazán érdeklek senkit. Ez sosem
zavart. Lehet, hogy valami baj van velem, de nembánom.
Felsétáltam
a 4.-re és minden kiürült. Már csak az elnyomott, halk hangokat
hallottam. Ez a legfelső emelet. Lehet, hogy az antiszocok
klubjába jöttem? Vagy a kövérekébe? A fene, lehet hogy inkább
valami hétköznapi klubba kellett volna mennem, mint a pom-pom-klub.
Bár én nem vagyok annyira csinos hiányos ruhákban.
El
vigyorodtam, ahogy elképzeltem magam. Ahogy közelebb léptem a
101-es terem barna ajtajához, halk sugdolózást hallottam.
Legugoltam, és a fülemet az ajtóhoz tapasztottam. Még nincs
késő elfutni...
-Ajjj...
Remélem jön még valaki, mindjárt becsöngetnek. - harsogta egy
gyenge hang.
-Nyugi!
Mrs. Constans üzente, hogy jön még egy lány. - felelt egy fiú.
-Ajánlom
is neki, különben mehetek a foci klubba, de akkor szinte biztosra
vehetem a következő intőt. - mormolta egy eleven lány. Ilyen
egyedi hangot még soha sem hallottam, és intőt kap? Egy lány?
-Kellett
neked jól játszani, tudod hogy ha még egyszer fiúnak öltözöl,
akár meg is buktathatnak.
-Ugyan
már... Szín ötös vagyok. Engem még a sármos igazgató úr maga
sem rúghat ki.
-Ez
igaz.
Közelebb
csoszogtam, hogy jobban halljam, de egy kicsit túl hangosan.
Meghallottak?
Nem
hallottam mit mondanak, de két lábdobogást hallottam, majd az ajtó
befelé kinyílt, és én szabályosan beborultam a 101-es terembe.
-Üdvözöllek
a névtelen klubban!- harsogta a hiperaktív lány, akinek épp
farkasszemet néztem a cipőjével. Egy egyedi tervezésű, mályva,
vastagtalpú, bőr cipő volt. Még sohasem láttam ilyet.
Majd felnéztem, és valami egészen hihetetlen dolog fogadott.
***