Ahogy feljebb néztem, egy egészen különös lányt pillantottam meg. A haja perzselően vörös volt, és a különös cipőjével együtt, ő a legfurább lány a suliban, akit valaha láttam. A szája a 360 fokos mosolyból egyszer csak elhervad amikor rám néz. Még mindig a lába előtt fekszem.
-Köhhm... Bocsánat! - ugrok hátra.
Egyszer csak egy szőke hajú, fiú lép a lány mögé és a hátába támaszkodva a hasát fogva nevet.
-Áhh... Ő lenne a nagy utódod? Hát ez kész! Röhögőgörcs.
-Pofa be! - Mordul vissza a lány, és mosolyogva a kezét nyújtja felém.
-Szia! Én vagyok a klubunk elnöke. A nevem Kylliki Kova.
-H-heló! Én Syvan Doyle vagyok. - dadogtam.
A fiú nagyokat szuszogva hátra dőlt, és összetalálkozott a szemünk. Azt hiszem, A világos haja, pont eltakarja a szemét.
Tehát ez lenne a 101-es terem. Nem hasonlít teremre, hiszen minden tele van kaktuszokkal, és párnákkal, meg könyvekkel tömött könyvespolcokkal. A falon viszont egy hatalmas plazma tévé lóg, és néhány hangszóró, előtte pedig egy rakás bordó babzsák Nem hasonlít egy teremre se, pedig a relax teremnek pont így kéne kinéznie...
A fiú és a lány hátrébb lépett. A többiek csak egy helyben feküdtek a terem különböző részeiben. Micsoda emberek. Még sosem láttam egyikőjüket sem.
Az egyik puffon egy hosszú, lila hajú lány könyvet olvas, gumicsizmában, míg mellette egy másik lány fest valami furcsa alakot, amit nem tudok meghatározni. A terem leghátsó részében pedig ül valaki, akinek a fejére van húzva egy lepedő.
-Engem hívj csak Kyl-nak, vagy csak K-nak. Ő itt Arron Winchest – mutat a szőke fiúra. - A kis lila tündérke Liah Perpline, és mellette a barna rövid hajú festőművész, ő „N”, vagyis Nell Hurbert.
-Nagyon örülök! - mosolygok, de vissza se néz rám senki, aztán egy nagy ütést érzek a vállamon. A vörös lány rácsapott a vállamra, majd valamiféle szánalom röhögéssel vegyített arccal makogta:
-Ugyan nem lesz itt semmi baj, egy kettőre összebarátkozol velünk.
-És ő? - nézek a sarok felé.
-Ja, ő csak Theo, de hívd csak a vezetéknevén Cecil-nek. Hallod Cecil? Told ide a képed, és mutatkozz be szépen! - üvölti a sarokba, de senki sem reagál, csupán a szőke hajú fiú kezd el halkan nevetni, majd megfogja a vállam és lenyom egy székre, maga mellett. Én csak pirulok, mert nem szoktak ilyen közvetlenek lenni velem. Ő nyugodtan hátra dől, és nézi, ahogy K üvöltözik a másik srácnak hangosan.
-Nem hallod szívem? CECIL! GYERE IDE!
Egyszer csak a szürke lepedő az égbe repül, és a fiú gyorsan kijön alóla. Igazán helyes. Barna, göndörkés hosszú haja van, de nem lóg a szemébe. Mellesleg nagyon magas.
-Most figyelj! - suttogja felém Arron, amivel megszakítja a bámulásom.
-Hányszor kell még elmondanom? A nevem Kensel, és nem Cecil! Nem tehetek róla, hogy a hülye finn kiejtéseddel nem tudod felolvasni normálisan! - ordítja, és a homlokát egészen összeérinti a nála alacsonyabb Kyl-éval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése