III. Fejezet - A pesztráló

Miután végeztünk a fehér irodában, néhány új információ tudatában mehettem vissza a 101-es terembe. Kiderült, Pókláb, régen tanár volt, aki tanította Ky-t, és Arront, ugyanis ők egy osztályba járnak, a 12/d-be. Theo a 12/a-ba, N, a 12/b-be. Nell, egy válogatáson került be az iskolába Kyl-al, Theo pedig ugyanabban a koleszban lakik. Liah pedig, a könyvtárban dolgozik, ezért sokszor összefutottak K-val. Tulajdonképpen, ez a klub, azoknak a társasága, akik kiérdemelték a figyelmét, és akiket a barátainak választott. Én, mégis, hogy kerülök ide?

-Hát, most már tudod hogy verbuválódtunk össze.

-Igen. Kezdek tisztában lenni a dolgokkal, de miért nem mondtátok, hogy ti egy baráti társaság vagytok, és nem kellek oda?

-Egy, úgy nézünk ki? Csak én vagyok mindenkivel jóban, Liah például, N-en kívül mindenkit utál.

-Áh.

-Kettő, 6 fő kell minimum, hogy fenntartsuk a klubbot. De biztos voltam benne, hogy az utolsó pillanatban minket választasz.

-Mi? - kérdeztem értetlenül.

-Semmi. Ettől függetlenül, egy dolog van, ami összehoz mindenkit...

-Micsoda?

-Arron, és Theo szívatása. Ha tudnád mennyit nevettünk rajta. A koleszban közös mosógépek vannak, és valaki egyszer ”véletlenül” bennhagyta a gépben a rózsaszín ingét, mielőtt Cecil berakta volna az egyenruháját, és az egész pink lett. Halálian cuki volt. - harsogta hangosan, és természetesen engem is elkapott a nevetés, ahogy a morcos Theo-t elképzeltem Rózsaszín ruhában. Ez már nem is kuncogás, hangos röhögés volt.

-I-ilyenkor kicsit bánom, hogy nem vagyok a ti épületetekben. - köhögtem.

A harsogásunkat azonban egy öltönyös férfi közeledése zavarta meg. Messziről látszódott, hogy drága a ruhája, és őszes a a haja, és a szakálla. Mikor közelebb lépett megállt előttünk, és bennem meg állt a levegő. Az igazgatóval álltunk szemben.

Ilyen közelről még sosem láttam. Most ki fog minket rúgni, amiért hangosan nevettünk? Ajj... Halkabbnak kellett volna lennünk, de azért Theo rózsaszínben?

-Miss Kylliki! - szólította meg.

Mi a fene? Ky, még az igazgatót is ismeri? Ki ez a lány?

-Mr. Warder!

-Az irodámba! Most!- utasított, és már indultunk is. Én próbáltam életem legszabályosabb lépéseit produkálni, amíg K, bohókásan lépkedett, közben az igazgatót győzködve.

-De Mr. Warder! Már megint? A múlthéten is voltam már...

-Az volt az utolsó figyelmeztetésem. - mondta nyugodt, mély hangon.

Annak ellenére, hogy egy ilyen nagy nevű iskola igazgatója, egész fiatal. A harmincas éveinek a közepén járhat, hiszen még nem ősz teljesen a haja.

Keresztül mentünk egy nagy termen, ami sötét volt, majd egy keskeny folyosón. Egy hatalmas feketefenyő ajtóhoz értünk, amit udvariasan kinyitott előttünk. Egy hasonló íróasztal és rengetek papír tárult fel a szemünk előtt. Ky, lazán besétált, majd ledobta magát az egyik székre. Én óvatosan, kihúzott vállakkal ültem mellette.

-Tehát, még egy hangoskodás. Ej, ej. Milyen büntetést is adhatnék magának? - szólt elegánsan.

-Már túl vagyunk ezen nem? Most nincs senki ebben az épületben a tanárokon kívül. Nem zavartam órát.

-Ez nem menti fel... Legyen - állt fel az asztaltól. - Ez esetben,

Nyugodtak. Mind a ketten, mintha csak egy sima ismerőssel beszélnének, pedig... Most ki fogják rúgni Ky-t? Hallottam, hogy sok intője van, de ez... Alig ismerem, de nem akarom, hogy elmenjen. Furcsa, de az még különösebb, hogy úgy érzem, nem is vagyok a szobában. Láthatatlan vagyok.

-Maga, és Miss Doyle...

Tudja a nevem?!

-Mivel elkísérte a bajban, igaz először, maga tökéletes a rakoncátlan Kylliky... pesztrálására.

***

-És mégis milyen ember, - nézett rá az igazolványra – hogy nem használja ki a fuvart?

-Rendes tanuló. Igazából elég csendes. A barátait még sosem hozta haza.

-Ha-ha-ha-ha-ha. Hát ezt nem csodálom, ha rád nézek már is meg áll bennem a vér. Rajtam kívül ki ülne be melléd?

-Na, de?!

-Miért metrózik?

-Akármilyen furcsán is fog hangzani, de ő más mint a többi Rutherfod-os. Az az a hely, ahol senki nem tartja felügyelet alatt. Szerintem ő tökéletes lenne.

-Igen.

-Persze hozzá kell fűzni, hogyha beidomítod elveszti még azt a kicsi önállóságot is ami benne van. Olyan lesz, mint te. Utánad fog futni, mint egy mentorállt. Elégaljas húzás lenne.

-Én még mindig jobb vagyok neki, mint az a nyomasztó, és tompa környezet, amiben most van.

-Ez igaz, de ha a szárnyaid alá veszed, csak egy Kylliki2-est faragsz belőle.

-Nem akarja senki megváltoztatni, csupán nem akarom, hogy valami gyépés felvigyázót kössenek hozzám. - mondta, majd kibámult az ablakon. Mélyen a Londoni táj mögé.

-Megérkeztünk.

A lány kiszállt az autóból, majd előresétált a nyitott ablakhoz.

-Biztos bemenjek?

-Ez a gazdag népség túl sznob ahhoz, hogy észrevegyenek valakit magukon kívül, még ha az az ő levegőjüket szívja.

-Majd jövök - intett, majd az ajtóhoz sétált.

Halkan kitárta, és csendesen besompolygott. Az ajtó mögött egy lépcsőt pillantott meg, ami a szobákhoz vezetett. A tompa hangok, amik az étkezőből szűrődtek ki, arra következtették, hogy épp reggelizik a család, tehát nyugodtan nyitott be az első szobába. Meg is találta amit keresett, Syvan alvóhelye. 

Nem volt túl nagy, sőt egész apró. A világoslila falak, fehér bútorok, ezzel a hatással a ház legotthonosabb részét alkották.

Miután minden zugba bepillantott, gyorsan célba vette a fürdőszobát, ugyanis lépteket hallott a lépcsőtől. A sivár csempefalak mellett állt egy törölközős szekrény, ez nyújtotta a legjobb búvóhelyet. Sy besétált, és a tükörre meredt. A hívatlan vendégnek azonban a kis bútor túl aprónak bizonyult, de sikerült egy hang nélkül kifutnia. Ezt a barna hajú lány észre sem vette, csak tovább bámult előre.

A betolakodó az ágy alatt várta meg, amíg a szoba tulajdonosa lemegy.

Utána előbújt, és megnyugodva olvasgatni kezdte Sy egészségügyi naplóját.

-Hm...- motyogott – Vércsoport A-pozitív, még sosem volt komolyabb betegsége. Tökéletes.

-Te itthon fogsz tunyulni egész nap? - hallatszott lentről. A hangos beszéd miatt majdnem elejtette a könyvet, de végül egy mozdulattal ez eredeti állapotába helyezte.

-Hé! - folyt a beszélgetés odalent.

-Ajj... Na én lassan megyek.

-Menj csak, nem fogsz hiányozni.

-Szia bátyó!

Syvan kiment, amit a hívatlan vendég is elindult. A lépcső korlátjai között megpillantotta Sy kiköpött mását férfiben. Elfeküdt a kanapén, és a tévét bámulta, amin épp egy tortakészítő műsor ment. Végül csendesen kiért, épségben a betolakodó, akit a sofőr már várt az autóban.

-Na, hogy ment?

-Megfelelt, mind a két célra.

-Nem gondolod, hogy ez túlzás? Ezt csinálni egy ismeretlen szegény kislánnyal? Tönkre teszed az életét.

-Ugyan, szerintem ha igazán erős jellem, még jobb élete lesz.

-Lehet, de az egészsége...

-Jaj... teljesen életerős, rendesen táplálkozik, és mozog. Nem lesz probléma.

-És mikor fogják elintézni?

-Még nem tudom. Lehet holnap, vagy akár a jövőhéten.

-Pedig elég sürgős.

-Igen, az... - nézett le a földre bűnbánóan.

-Ne aggódj, minden rendben lesz, Kylliki!

***